Időpontfoglalás
Ügyfélszolgálat - magánrendelés +36 1 803 6464

Hatékonyabbá tettük a leletezést teleradiológiai szolgáltatásunk segítségével!

Teleradiológiai szolgáltatásunk biztosítja az egyszerűbb és gyorsabb leletezést, illetve azt, hogy a különböző vizsgálatok arra specializált radiológushoz kerüljenek. Ezzel pedig nem csak a szolgáltatást igénybe vevő kórházak, intézmények, de a betegek is jól járnak.

Az elmúlt 15 év technikai fejlődése lehetővé tette a radiológiai képalkotó eljárások teljes digitalizálását. A vizuális adatok így bárhonnan és bármikor elérhetők, azaz a vizsgálat és a leletezés fázisa térben és időben teljesen szétválasztható. Jelenleg több, mint 60 radiológus szakorvossal állunk szerződésben, akik folyamatosan használják teleradiológiai rendszerünket, két vidéki teleradiológiai központot működtetünk Debrecenben és Szegeden, illetve két fővárosi – egészségügyi telephelytől független – radiológiai leletező HUB nyitását tervezzük Pesten és Budán.

A teleradiológia szolgáltatásunk időben és szakmailag is irányítható, azaz a rendszer sürgősségi fok mentén és radiológus specializáció alapján osztja le a feladatokat. Az akut, illetve a sürgősségi fekvőbeteg vizsgálatokat 1 órán belül, gyakorlatilag azonnal leletezzük, az általános fekvőbeteg vizsgálatokat 24 órán belül, míg az elektív (ésszerű időn belüli) járóbeteg vizsgálatokat maximum 4 munkanapon belül értékeljük ki. A rendszer további előnye, hogy specializáció szerint történik a leletezés, így minden radiológushoz olyan vizsgálatok kerülnek, amelyek leginkább megfelelnek a képzettségének, tudásának, gyakorlatának.

A partnereinknek nyújtott teleradiológiai szolgáltatás -szerződéstől függően – 7 nap 24 órás radiológus háttértámogatást is tartalmaz, így az adott intézménynek nem kell önálló ügyeleti munkavállalót alkalmazni. Természetesen ez csak olyan vizsgálatok esetében lehetséges, amikor nem kötelező a radiológus személyes jelenléte (CT, MR, Röntgen). Ezzel egyébként nem személytelenedik el a radiológia, hiszen egy jól működő rendszerben a szolgáltató valós idejű telefonos konzultációt is biztosít a kórház, illetve az ott dolgozó klinikus orvosok számára. Teleradiológiai rendszerünk szerves részeként működik a Peer Review minőségbiztosítási programunk, amelyben a leletek közel 3%-át másodleletezzük, ellenőrizzük. Eddigi eredményeink szerint leleteink minősége és színvonala a nemzetközi sztenderdekben elvárt szintet eléri, több szempontból meg is haladja.