Időpontfoglalás
Ügyfélszolgálat - magánrendelés +36 1 803 6464

Orvosaink

Az Affidea Magyarország csapatában számos kiváló szakember dolgozik a hazai egészségügyi szakmából. Mindannyiuk közös célja a páciensek elhivatott gyógyítása, valamint a tudományos kutatómunka támogatása. Ismerje meg bővebben a nálunk dolgozó orvosok céljait, eredményeit és szakmai múltját!

Dr. Bács Éva

Radiológus

Bemutatkozás

1982 óta vagyok radiológus, 1987 óta szakorvos. Pályám során számos kórházban és szakrendelőben, állami és magánegészségügyi intézményekben dolgoztam, mindegyikben újat, más-mást tanulva ebben a nagyszerű és állandó naprakészséget
igénylő szakmában. 2019 óta már csak részmunkaidőben, nyugdíjasként dolgozom az Affideánál, ahol korábban a Mammut Központot vezettem. Általános radiológiával foglalkozó szakorvosként manapság a napi munkám legnagyobb részében ultrahang
vizsgálatokat végzek, és CT vizsgálatokat leletezek. Az ultrahang tevékenység 1984 óta a kedvencem, kardiológiai vizsgálatokon kívül ennek valamennyi területén sikerült gyakorlatot szereznem az eltelt évtizedek során, folyamatosan követve a szakág hihetetlen technikai fejlődését. Felnőttek mellett gyermekek vizsgálatát is vállalom, 0 éves kortól.

Becsyné Dr. Gion Katalin

Radiológus

Dr. Bakó Hedvig Gizella

Radiológus

Bemutatkozás

általános orvos 1992 Pécsi Orvostudományi Egyetem
radiológus szakorvos 1997 HIETE nukleáris medicina szakorvos 1999 HIETE

Dr. Balogh Erika

Radiológus

Dr. Barna Krisztina

Radiológus

Bemutatkozás

Dr. Barna Krisztina vagyok, radiológus szakorvos.

Szakterületem a komplex emlődiagnosztika, mely során mammográfiás vizsgálatok kiértékelését, az emlők és hozzátartozó nyirokrégiók fizikális és ultrahang vizsgálatát, valamint citológiai (vékonytűs) és szövettani (core biopsziás) mintavételeket végzek.

10 évnyi általános radiológus szakorvosi munka után, 15 éve kezdtem emlődiagnosztikával foglalkozni, amit azóta napi szinten folytatok. Ebből az időszakból több mint 10 évet külföldön, Svédországban dolgoztam, hazatérésem óta a magán egészségügyi szolgáltatásban tevékenykedem, 2018 óta az Affidea Magyarország privát centrumaiban vizsgálom a pácienseket.

Munkám során a magas színvonalú szakmai ellátás biztosítása mellett nagy hangsúlyt fektetek a hozzám forduló páciensek kérdéseinek meghallgatására-megválaszolására, szükség esetén megnyugtatásukra, a megfelelő, érthető tájékoztatásra.
Számomra minden szakmai elismerésnél fontosabb a páciensek bizalma, igyekszem türelemmel, megértéssel fordulni a betegeim felé, hiszen tudom, hogy számukra egy orvosi vizsgálat lelkileg is megterhelő lehet.

A betegellátás során minden nap érnek apró örömök, sok pozitív visszajelzést kapok, vannak visszatérő pácienseim, de a legnagyobb „dicséret” amikor a súlyos diagnózis közlése után, annak ellenére is megköszöni valaki a vizsgálatot, az ellátást, mert érzi, hogy minden tőlem telhetőt megtettem érte. Ezek a dolgok segítenek át a nehézségeken és adnak lendületet a folytatáshoz.

Szívügyemnek tekintem a női egészséggel, elsősorban az emlő betegségekkel kapcsolatos felvilágosító tevékenységet, a tévhitek eloszlatását, a tényeken alapuló, korrekt tájékoztatást.

Szeretettel várom új és visszatérő ügyfeleinket a Bank Center és Mamut II központjainkba

Rendelési helyek

  • Affidea Bank Center
  • Affidea Váci Greens Egészségközpont

Dr. Barsi Péter

Radiológus

Dr. Bánáti Laura

Radiológus

Dr. Belán Katalin

Radiológus

Dr. Bodog Adina Szimóna

Radiológus

Dr. Brassai Marietta

Radiológus

Bemutatkozás

Szegedi Tudományegyetem – általanos orvos, Radiológia szakvizsga (2019)

Dr. Burger Mónika

Radiológus

Dr. Czerődi Erika

Radiológus

Dr. Cserényi Katalin

Radiológus

Dr. Cserepes Éva

Radiológus

Dr. Csizmadia Sándor

Radiológus

Dr. Dankházy Levente

Radiológus

Dr. Daróczi Nóra

Radiológus

Bemutatkozás

Orvosi diplomámat 2003-ban szereztem a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán. Majd ezt követően 2006-ban a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar MBA programjának keretében szereztem meg második, marketing szakirányú diplomámat.
Radiológia szakvizsgát 2014-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, neuroradiológia szakvizsgát 2018-ban a Szegedi Orvostudományi Egyetemen tettem.
2008 óta dolgozom a Pécsi Tudományegyetem Radiológia Klinikán napi munkában, ügyeleti ellátásban az összes radiológiai modalitásban készség szinten.
2014 óta a Pécsi Diagnosztikai Központban egyaránt értékelek OEP által finanszírozott- és fizetős diagnosztikai vizsgálatokat.
2014-től több országos szintű teleradiológiai teammel közösen CT és MR vizsgálatok leletezésében veszek részt. Fő érdeklődési területem a neuroradiológia, melynek keretében számos hazai és nemzetközi kurzus, akkreditált továbbképzés rendszeres résztvevője vagyok.
Egyetem alatt a TDK pályamunkámat a stroke témaköréből írtam, és a területen Ph.D. fokozat megszerzését is tervezem.
2011 óta részt veszek a Pécsi Tudományegyetem Radiológiai Klinikán zajló graduális és posztgraduális orvosképzésben gyakorlat vezetőként magyar és angol nyelvű általános orvos és fogorvos oktatásban.
Az egyetem keretein belül aktív tagja vagyok neuroradiológiai, gastroenterológiai, uroradiológiai és fájdalom munkacsoportnak.
Felsőfokú angol szakmai nyelvvizsgával rendelkezem.
Tagja vagyok a Magyar Radiológiai Társaságnak, az Európai Radiológiai Társaságnak és az Európai Neuroradiológus Társaságnak.

Rendelési helyek

  • Affidea Bank Center
  • Affidea Váci Greens Egészségközpont
  • Affidea Nyírő Gyula Kórház

Dr. Dévényi Katalin

Radiológus

Domsikné Dr. Kiss Ildikó

Radiológus

Dr. Fábián Emőke

Radiológus

Dr. Forrai Gábor

Radiológus

Dr. Földes Klaudia

Radiológus

Dr. Giese Krisztina

Radiológus

Bemutatkozás

SOTE+radiológiai szakvizsga+emlő licenszvizsga

Dr. Horváth István

Radiológus

Dr. Jakab Klára

Radiológus

Dr. Kardos Lilla

Radiológus

Dr. Király Miklós

Radiológus

Dr. Kiss Adrienne

Radiológus

Dr. Kiss Róbert Gábor

Radiológus

Dr. Kurucz József

Radiológus

Dr. Laki András

Radiológus

Dr. Lellei György

Radiológus

Dr. Markó Róbert

Radiológus

Dr. Mátyus Enikő

Radiológus

Dr. Menyhárt Katalin

Radiológus

Dr. Mészáros György

Radiológus

Mészárosné Dr. Bende Hedvig

Radiológus

Dr. Miklós Ágnes

Radiológus

Dr. Nahm Krisztina

Radiológus

Dr. Nyizsnyánszki Anna

Radiológus

Dr. Palkó András

Radiológus

Dr. Pallay-Farkas Mariann

Radiológus

Dr. Palotás Anikó

Radiológus

Dr. Pánczél Gyula

Radiológus

Dr. Papp Éva

Radiológus

Dr. Paukovics Ágnes

Radiológus

Dr. Riedl Erika

Radiológus

Dr. Steinbach Márta

Radiológus

Dr. Szabó Zsófia Márta

Radiológus

Dr. Suhai Ferenc Imre

Radiológus

Bemutatkozás

Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar 2012
Radiológia szakvizsga 2018
Európai szív MR licensz vizsga Level 3 – 2017

Rendelési helyek

  • Affidea Bank Center
  • Affidea Váci Greens Egészségközpont
  • Affidea Nyírő Gyula Kórház

Dr. Szatmári Ferenc

Radiológus

Dr. Szepesy Gábor

Radiológus

Dr. Tekulics Éva

Radiológus

Dr. Tombácz Andrea

Radiológus

Dr. Tóth Andrea

Radiológus

Dr. Tóth Géza

Radiológus

Dr. Unger Mária

Radiológus

Dr. Veisz Richárd

Radiológus

Dr. Volford Gábor

Radiológus

Dr. Váradi Éva

Radiológus

Bemutatkozás

Semmelweis Orvostudományi Egyetem

Dr. Wagner Éva

Radiológus

Fehérné Dr. Radácsi Andrea

Radiológus

Barbinekné Dr. Moravszki Mónika

Radiológus

Dr. Halász Krisztina

Radiológus

Dr. Jóba Róbert

Radiológus

Dr. Nagy Kálmán

Radiológus

Dr. Asbót Richárd

kardiológus

Dr. Kovács András

kardiológus

Dr. Sugár Katalin

kardiológus

Dr. Svéd János

kardiológus