Időpontfoglalás
Ügyfélszolgálat - magánrendelés +36 1 803 6464
A gyors képalkotó vizsgálat életmentő lehet

A gyors képalkotó vizsgálat életmentő lehet

2022. 03. 11. |

A minél korábbi MR-vizsgálattal vagy CT-vizsgálat elkészítésével még az olyan veszélyes betegségek – mint a rák – korán felismerhetők és jó eséllyel kezelhetők. Nem érdemes az időt húzni, ha valami nincs rendben, forduljon minél előbb orvoshoz!

Tudta, hogy Magyarországon 2018-ban közel 100.000 embert diagnosztizáltak valamilyen rosszindulatú daganatos betegséggel? Sajnos a rák következtében elhunytak száma évről évre emelkedik, 2018-ban 33,2 ezren vesztették életüket, ezzel a daganatos betegségek második helyen állnak a vezető halálokok listáján.1 Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a rákbetegek túlélési esélyeit jelentősen javítja, ha időben felfedezik a szervezetben zajló kóros folyamatokat.2 Például az igen gyakorinak számító vastagbélrák esetében korai diagnózisnál 10 betegből 9 meggyógyul, és ugyanez tapasztalható az emlődaganattal és a petefészekrákkal küzdő pácienseknél is, a hölgyek 90%-a éli túl a betegséget, ha időben felismerik azt.3 A korai felfedezésben a szűrőprogramok, ezen belül is a célzott képalkotó vizsgálatok kiemelkedő szerepet játszanak, ha pedig panaszunk van, akkor azonnal orvoshoz kell fordulni.

De vajon miért nem fordulunk azonnal orvoshoz, ha fájdalmat érzünk, és miért nem vesszük igénybe a különböző daganatszűrési lehetőségeket? A páciensek egyrészt félnek a rossz diagnózistól, másrészt magától a képalkotó diagnosztikai vizsgálattól is. Holott az MR- és a CT-vizsgálatok szinte teljesen fájdalommentesek, illetve minimális kockázattal járnak. Az MR mágneses erőtér használatán alapul, míg a modern CT gépek a korábbiaknál lényegesen kisebb röntgensugár dózissal vizsgálják szervezetünket. MR és CT vizsgálat során szükség lehet intravénás kontrasztanyag adására a pontosabb megítélés érdekében.
A kontrasztanyag szövődmények ritkák , de szükség esetén felkészültek vagyunk ezek kezelésére.Mi, itt az Affidea Magyarországnál törekszünk arra, hogy a hozzánk forduló páciensek még a vizsgálat előtt minden információt megkapjanak a kontrasztanyagokról és az adott vizsgálat menetéről.

Az MR és CT-vizsgálatokra általában 4-6 órás éhgyomorral kell érkezni. A mágneses rezonancia vizsgálatnál a pacemaker problémát jelenthet, egyéb fémprotézisek esetén meggyőződünk azok vizsgálhatóságáról. A testesebb ügyfelek sokszor tartanak az MR-vizsgálattól a berendezés szűk vizsgáló alagútja miatt. Magánegészségügyi központjainkban működő MR gépek 70 cm csőátmérőjű alagúttal rendelkeznek, és akár több, mint 200 kg-mal terhelhetők. A tágabb alagút csökkenti a páciens bezártság érzését a vizsgálat idején, amely további kényelmi funkciókkal még kellemesebbé tehető. Az általunk használt berendezések egy része a Magyarországon leginkább jellemző 1,5 Tesla térerővel rendelkezik, de például az Affidea Váci Greens központban 3 Tesla erejű MR működik.

1 https://onkol.hu/nemzeti-rakregiszter/
2 https://apps.who.int/iris/bitstream/handle/10665/254500/9789241511940-eng.pdf;jsessionid=8B7DFF956932EB1E555878BF7E66C999?sequence=1
3 https://www.cancerresearchuk.org/about-cancer/cancer-symptoms/why-is-early-diagnosis-important

Figyelem!
 
Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik a szakszerű orvosi véleményt. A vizsgálatok igénybevételéről minden esetben konzultáljon háziorvosával, beutaló orvosával vagy központunk radiológusával/szakdolgozójával!

Ez a cikk az Affidea által korábban megjelentetett cikk kivonata. Az eredeti cikk elkészítésében szakmai oldalról közreműködött Dr. Kardos Lilla, az Affidea Magyarország vezető orvosigazgatója.

Kapcsolódó vizsgálatok

További cikkeink

Budapest Főváros várakozási idő csökkentő program – CT és- MR-vizsgálatok 7 napon belül

2022. 03. 11. elolvasom

Megosztás